Zánka
Augusztus 20. napján, reggel 8 óra táján elindultunk az addig ismeretlen társainkkal a Balatonhoz, Zánkára. Induláskor mindenki megszeppenve ült a buszon, aki tudott az az utazótársával beszélgetett, de volt aki aludt és volt aki a fülét bedugva zenét hallgatott. A hosszú út alatt gyönyörű tájakat, a Dunát és a Tiszát is láttuk. Körülbelül 2 óra környékén megérkeztünk Zánkára, ahol a megérkezés után egy érdekes kis „balesetnek” voltunk tanúi, amikor a mellettünk álló buszsofőr nekitolatott a kerítésnek és azt teljes terjedelmével kiborította.
Az eset után a fő épületbe mentünk, ahol a regisztrációnk után megkaptuk a karszalagunk és mehettünk is tovább. Miután ismertették velünk az ottani segítőket akik hozzánk lettek beosztva, körbevezettek minket a „tesók” a táborban. Az út végén a szállásunkat vettük át, ahova azonnal be is pakolhattunk. Bepakolást követően több csapatra oszlottunk és csapatépítő, ismerkedő játékokat játszottunk. Az esti program egy nyitó buli volt
, ahol remek zenés előadásokkal megkezdtük a több napos kiruccanásunkat. Első teljes napunkat a reggeli ébresztés után kissé fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel megindultunk az étkező felé, ahol megkaptuk a reggelinket. A reggeli után megkaptuk a csomagunkat, ami egy sapkából, egy felsőből és egy tornazsákból állt. A csomagok elrendezése után a part felé vettük az irányt. A partra kisvonattal jutottunk le. Az ottlétünk óta először voltunk a Balatonban, az akkor még kissé hideg vízben. Második nap a parton sorversenyeken, labdajátékokon mérhettük össze tudásunk a többi osztállyal, ahol nagyon sok jó eredményt és közel 20 érmet hoztunk haza az akkori napról. Az esti programunk Harry Potteres sorversenyünk volt. Harmadik napunk délelőttjét főleg fürdéssel töltöttük. Délután röplabda és kézilabda versenyen vett részt az osztály egyik fele, a másik fele sárkányhajózáson vett részt Böde Dániel válogatott focistával. Az út során jól szórakoztunk annak ellenére hogy mindenki bőrig ázott. Esti programunk tábortűz volt ahol közös énekléssel foglaltuk el magunkat.
Negyedik nap egy közös hajótúrán vettünk részt, ahol bevittek minket a Balaton közepére.
Aznap utolsó programja búcsú koncertek voltak, amiken eszméletlen jót buliztunk. Pénteken már csak a haza utazással kellett foglalkoznunk. Még a délelőtt folyamán elindultunk és valamikor 4 óra körül érkeztünk haza.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése